Családi hétvége Parádsasváron
A 2016. októberi Parádsasvár környéki kirándulás után a RC Szolnok tagjai körében már az év közepén igény jelentkezett az idei családi kirándulás megszervezésére. A jó levegő, az alföldiek számára szokatlan le és föl a hegyoldalon, a szép táj, a kellemes kifáradás, az együttlét öröme és hasonló ’motivációs tényezők’ keltették fel a klubtagok és családtagjaik érdeklődését a szeptember 29.-én kezdett és október 1.-jén befejezett esemény iránt.
Idén már ’nemzetközivé’ (de nehéz volt ezt a jelen esetben leírni…) vált a 35 fős csapat, hiszen a szerbiai Zenta rotarystái is képviseltették magukat: Híres Iván és Sok Oszkár jött el a feleségével együtt. Ez is jelezte a szolnoki és zentai klubok szoros, baráti kapcsolatát. Az igazi nemzetköziséget az amerikai kontinensről érkezett három cserediák jelenléte tette nyilvánvalóvá.
Pénteken délután érkeztek az első ’fecskék’. A résztvevők szálláshelye a St. Hubertus Panzióban és a Kristály Szállóban volt. Este fél nyolckor a Hubertus étteremében a vacsora terített asztalánál a döntő többség már jelen volt. Köszöntések és a másnapi program megismerése után vidám hangulatban fogyasztotta el ki-ki az általa választott menüt, és öblítette le a kedvére való nedűvel. Bizonyára jól pihentek azok is, akik kissé nyűgösen érkeztek a hátuk mögött hagyott munkás hét terhével.
Szombaton a reggeli elfogyasztása után – két fő kivételével – gépkocsikba ült a társaság, és Parádfürdőn a Kékes felé, azaz déli irányba kanyarodva az Ilona-völgyben a Szent István csevice kútig utaztunk. Itt többen megkóstolták a kút vizét, majd a kocsikat hátrahagyva gyalogoltunk el a közel két kilométerre lévő Ilona vízesésig. Jobb időt ’rendelni’ sem lehetett volna! A gyalogtúra során megfelelő hőmérsékletet és szikrázó napsütést élvezhettünk. Ez jellemző volt még vasárnap is. Menet közben megcsodáltuk a természet őszi szépségeit, köztük a sokak csodálatát kiváltó, ilyenkor nyíló védett virággal, a szép, de erősen mérgező őszi kikericcsel borított réteket. Az élelem után kutató vaddisznók szorgos munkáját jelezte a fák alja, a rétek öle: nagy területeket feltúrtak.
Az Ilona-völgyi vízesés hazánk legnagyobb természetes ’zuhataga’. (Lehetséges, de nincs értelme összehasonlítani pl. a Niagarával… ’Pelikán elvtárs’ bizonyára azt mondaná, hogy szerény méretű, de legalább a mienk…) Az Ilona patak vize a völgy függőleges sziklafalának ’V’ alakú hasadékából szerény sugárban zúdul alá 10 méteres magasságból. A vízesés tövében a mintegy 40 millió évvel ezelőtt az eocén korban keletkezett vulkáni kőzetben egy megszenesedett fatörzset fedezhették fel a kíváncsiak.
Némi erőfeszítést kívánt a továbbhaladás kezdeti szakasza, de mindenki megfelelt a kihívásnak. Turistaúton a Markazi-kapu felé indultunk. Egy, a környékben szokatlan műtárgyig, a második világháború idején a patak fölé épített, ma már kellően rejtőzködő, tankok terhét is elbíró vasbeton hídig gyalogoltunk, majd visszafordultunk, hogy eltérő útvonalon menjünk vissza a csevice-kúthoz. A klubunk elnöke, Czeglédi Sándor – a kirándulás-szervező helybeli barátja tanácsára – ’beszimatolt’ a bükkfák közé némi vargánya gomba reményében. Nem volt eredménytelen: néhány szép példánnyal érte utol a csapatot. (Nála csak a szervező volt eredményesebb, aki előző nap Galyatető alatt több kiló vargányát gyűjtött.) Visszaérve az autóinkhoz előkerültek az otthonról hozott sütemények és egyéb enni-innivalók. Senki sem volt fáradt, noha 7-8 km-t túráztunk.
Sasvárra haladva még megálltunk az Ilona-völgy egy pontján, hogy megnézzük az út közelében lévő egykori külszíni timsóbányát (helyét), illetve egy kőzetkibúvást, melyről apró timsó-kristályokat lehetett levenni. Voltak, akik a nyelvükkel is ellenőrizték a kristályok ’valódiságát’. Ugyancsak meglátogattuk Parádsasvár ’kapujában’ a Palóc-vásárt, ahol különböző kézműves termékeket lehetett vásárolni. A csapatunk látogatásának látványos következménye volt egyes árusoknál: elfogyott pl. a sajt-készlet…
Amíg a túrázók távol voltak, a „Gasztronómiai Bizottság” két tagja, Stzicz Ferenc és Lakatos László barátaink a Hubertus udvarán bográcsokban készítették az est-ebédet, ami gulyásleves lábszárhús felhasználásával, káposztás birkapörköltből és a híres ’Sticz-féle’ túrógombócból állt. Ha lett volna harmadik kezünk, azon is megnyaltuk volna az ujjainkat! (Jellemző volt a szakácsaink nagylelkűségére, hogy még a Hubertus személyzete is rotrys vacsorát fogyasztott!) Az ebéd előtt, közben és után a legkülönbözőbb italokkal oltották szomjukat a jelenlévők. Minderre a gyöngyösi Kiss-Benedek György borász és a felesége, Anita borbemutatója tette fel a koronát: hétféle bort mutattak be, és kóstolhatták meg azokat a részvevők, a kulturált borfogyasztás magas iskolájának tanítása betartásával. Az utolsóként kínált bor egy 2013-as évjáratú, töppedt szőlőből készített Mátrai Zenit aranyérmes bor volt, mely mindenkinek, még a száraz bor kedvelőinek is ízlett. A résztvevők egyike – magyarázat nélkül, nemes egyszerűséggel – a „hosszú, fürge nyelvek borának” titulálta…
Voltak, akik szombat este még táncra is perdültek: jelezték, hogy számukra nem volt strapás az Ilona-völgyi kirándulás.
Vasárnap délelőtt ki-ki eltérő programot szervezett: a Rotary-pohár készítőjét, a Kristály-múzeumot, vagy az üveg-manufaktúrát látogatták meg, de az ’igaziak’ megtettek még egy-két kört a sasvári erdőben, némileg gazdagítva a gomba- ismereteket. Legokosabban a Boda család használta ki a gyönyörű időt: utoljára távoztak a Mátra északi oldaláról.
Este nyolckor a kirándulás szervezője is megérkezett a ’hivatalos lakhelyéről’ a ’tartózkodási helyére’, Szolnokra. Reméli, téved, amikor úgy érzi, hogy a családi hétvége résztvevői nem azt kapták, amit ő adni szeretett volna!
Hagyományossá válik a klub életében az őszi családi túra…? Lehetséges!
Viszontlátásra 2018-ban!
Szalóki István, a kirándulás szervezője
